Református Egyház

Cím: 3741 Izsófalva, Izsó Miklós u. 58.
Református lelkész neve: SÍPOS PÉTER ISTVÁN Telefonos elérhetősége: +36-30/555-7859
E-mail címük: izsofalva.ref@gmail.com

Községünk Árpád-kori település. Kezdetben nem volt templomos hely, mert papját az 1332. évi pápai tizedjegyzék még nem említi. Feltehetően a 15. században emelték későgótikus stílusú templomát, amely később a reformátusok használatába került.
Sajnos a gyülekezet korai iratai egy tűzvészben megsemmisültek, így történetének kezdeteiről keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy a reformáció igen korán, egyes adatok szerint már az 1540-es években gyökeret vert a faluban, de kezdetben csak leányegyház volt. 1605-ben azonban anyaegyházzá lett, két filiával, Múcsonnyal és Kállóval. Ezeket a 18. század elején elvesztette, mert újonnan betelepített lakóik görög katolikus vallású ruszinok voltak. A törökdúlás idején Disznóshorvát (az 1600-as évek elejétől említik ilyen néven a falut) többször elnéptelenedett. A templom is súlyos romlást szenvedett, ezért a 17. században újjá kellett építeni. Ehhez Borsod vármegye 10 forint hozzájárulást nyújtott. Egy 1639-bõl fennmaradt egyházlátogatási jegyzőkönyv említi akkori papját, Dobroviczay Ferencet. Az 1600-as évek második felében a helyi birtokosok közül a Hatvani és a Pápóczy család az egyház bőkezű támogatói voltak: pénzzel és olykor kegytárgyak vásárlásával segítették a hitéletet. Az ellenreformáció csúcsán, az 1670-es években az itteni lelkész és a közösség sem kerülhette el az üldöztetést. A reformátusok iskolát is létesítettek, talán már a 17. század elején. Szerencsére 1745-tól szinte hiánytalanul fennmaradtak az egyházi anyakönyvek, amelyekben sok érdekes adat található a gyülekezet és a falu múltjával kapcsolatban: például összeállítható belõle a lelkészek és a tanítók névsora, megtudhatjuk, mikor pusztítottak járványok, kik voltak itt a jelesebb személyiségek stb. Különösen értékesek a községünk nagy szülöttére, Izsó Miklósra és családjára vonatkozó bejegyzések.
A templomot 1774-ben nyugat felé bővítették, mert már szűknek bizonyult az időközben megnövekedett (akkoriban több mint 900 fot számláló) lakosság számára. A 19. század elejére az épület rossz állapotba került, ezért az egyházi gyűléseken időről időre felmerült egy új templom építésének a szükségessége. A szerény anyagi lehetőségek miatt azonban erre sokáig nem kerülhetett sor.
De az 1850-es évek végén már nem lehetett tovább halogatni a dolgot, mert a templom összedőléssel fenyegetett. Demeter András lelkész a presbitérium és a magasabb egyházi hatóságok felhatalmazásával Kirner Eduárd poprádi (Szepes megye) építőmesterrel állapodott meg a tervek és a költségvetés elkészítéséről, valamint a kivitelezésről. Hozzá is láttak a munkához, úgy, hogy a régi, düledező templom egyelőre használatban maradt, az új, nagyobb épület ezt körülvette. Egy, a Vasárnapi Újság című pesti hetilapban 1861-ben megjelent tudósítás arról ír, hogy a falak már magasra emelkedtek, s a régi templom úgy áll közöttük, mint egy tokban; de az építkezés éppen szünetel, mert elfogyott a pénz. 1864-ben azután kénytelenek voltak lebontani ősi templomukat a disznóshorvátiak. A korabeli feljegyzés szerint a szomorú eseményen a lelkész "búcsúszavai hatása alatt az egész gyülekezet fájdalmas könnyekre fakadt".
Az új templomot csak hosszú idő múltán, 1879-ben szentelték fel, de még ekkor sem volt kész teljesen, mert a torony csonkán maradt. Végre 1896-ban ez is felépült, és elnyerte mai alakját a templom. 1928-ban nagyobb renoválást végeztek rajta. Az 1990-es években többször tatarozták, javították kívül-belül egyaránt. 1996-ban tornya egy új haranggal is gazdagodott.
A község nevezetes szülöttei egykor a gyülekezet tagjai voltak: Szeremlei Gábor (1807-1867) ref. lelkész, filozófus, sárospataki kollégiumi tanár, tankönyvíró; Izsó (Itso) Miklós (1831-1875) szobrászművész, a magyar nemzeti szobrászat megteremtője. 1826-27-ben rövid ideig itt élt Egressy Gábor (1808-1867) színész és öccse, Egressy Béni (1814-1851) zeneszerző, szövegíró. Édesapjuk és bátyjuk, idős és ifjú Egresi Pál a falu lelkészei voltak, haláluk után mindkettőjüket a disznóshorváti temetőben helyezték örök nyugalomra.